Nincs DE!

Nincs DE!

… avagy egy amolyan önmotiváló, önmonitorizáló, önreflexív irkafirka.

Nem teljesen tiszta még számomra, hogy a kitartás jelének vegyem-e, hogy ez a sokadik blog (napló) és sokadik nekifutás, vagy épp ellenkezőleg: nem túl jó előjel, hogy az előzőeket nem vittem végig. 

DE majd most! Ez most egy pozítiv “DE”, szóval ér 🙂
Továbbá minden olyan “DE” is ér, amiről én úgy döntök. Akkor is, ha utólag döntök úgy. 

Két főcsapása van a monitorizálásnak: fizikum (tegnap kezdtem el tizen… sokadjára a 90 napos diétát) és pszichó. Persze, amennyiben megszáll az ihlet, vagy csak hirtelen késztetést érzek az irkafirkalására, egyéb rendkívül unalmas témák is terítékre kerülnek. 

Ennyit a fjordokról! 🙂

90 napos önsanyargatás (10. nap)

Kis helyzetjelentés következik:

Súly: -2,3 kg. Ezt úgy értem el, hogy kisebb csalások voltak azért minden eddigi napon… Nem pontosan úgy csinálom a diétát, ahogy elő van írva, de mivel így is haladok, nem ostorozom magam miatta 🙂 A legdúrvább áthágás az volt, hogy az első gyümölcsnapon úton hazafelé betértem a sarki péksébe, ahol vettem egy hot-dog-nak nevezett valamit (egy lapos zsemle, benne fél virsli semmi feltéttel), amiből kiettem a kis darab virslit, a többit pedig egy laza csuklómozdulattal és önelégült mosollyal a kukába dobtam.

Következik egy nehéz hét: a munkahelyemen sok túlóra, nehezen beosztható idő, majd munka után szinte minden napra jut majd valami mászkálós elintéznivaló, úgyhogy amennyire lehet meg kellene terveznem, sőt csinálnom előre a kajákat. Vettem hajdinát és bulgurt és egy darabig szenvedtem azzal, hogy kiderítsem, melyiket milyen napon ehetem, mivel igen eltérő vélemenyék és érvek vannak a világhálón. A megoldásra úgy jutottam, hogy a zöldség és a szénhidrát rokonok, ezért is szénhidrát napon zöldséggel lehet ízesíteni a tésztaételeket, szóval túl nagy kavarodást talán nem okozok, ha a hajdinát zöldségnapon eszem, a bulgurt pedig meghagyom tésztanapra.

100 grammban szinte egyforma mindkettőnek a szénhidrát tartalma, viszont a bulgurban több a cukor, igaz a rost is. Nem pörgünk rajta: szabadon választható gyakorlatokhoz soroljuk és kész! 🙂

Állítólag mindkettővel jobban járok több szempontból is, mintha rizst, krumplit vagy lisztből készült tésztaféléket ennék ezen a két napon, tehát újítok, egészségesen táplálkozom, és ha  minden jól megy, még a diétámban is segíteni fog.

Ma zöldségnapom van, szóval hajdinával kezdem, méghozzá lecsós hajdinát fogok készíteni. Igyekszem nagyobb adagot csinálni, hogy a maradékot el tudjam tenni csütörtökre.

A hajdina tasakom kilyukadt (nyilván!), szóval hiába van főzőtasakban, nem abban fogom elkészíteni, így persze nem tudom, mennyi vízben és meddig kell főzni, szóval saccperkábé követem a dobozon lévő utasításokat. Mivel még soha nem főztem és nem is ettem hajdinát, azt sem tudom, hogy néz ki és milyen állagú ha kész van… Drukkoljunk! 🙂

Update 13:05
Nos, a hajdinának önmagában (sós vízben megfőzve) szörnyű íze van, az álaga (már amikor úgy döntöttem, hogy megfőtt) kásás, a kinézete pedig egyáltalán nem étvágygerjesztő, ugyanis szürke trutyi a végeredmény. DE: egészséges!  Ezt ne felejtsük el, ez adhat némi erőt az elfogyasztáshoz! 🙂 A lecsót szerencsére elsóztam, így a zöldségek ízén kívül, a sok só is segít enyhíteni a hajdina förtelmén. Valamint a lecsós trutyi tetejére szórtam friss petrezselymet, így talán meg tudok küzdeni vele.

Az ebédet viszont egyértelműen Férj zöldséglevese fogja megmenteni, az ugyanis biztos nagyon finom, mint minden, amit Férj készít. Jó étvágyat, vagy inkább: küzdelemre fel! 🙂

Update 13:40 Ilyen sz***t még életemben nem ettem! Gyerekek, ez nem embernek való; ehhez képest Bridget Jones kék levese Michelin csillagos étel. Nem számított se a lecsó, se a petrezselyem íze, az alap élményt a trutyi biztosította… Nem hogy nem teszem el a maradékot csütörtökre, de kidobom a pi****ba az egészet most azonnal 😀 A megmaradt egy tasak hajdinát Apunak ajándékozom, ő folyamatosan ilyesmiket eszik, de úgy látszik, én nem örököltem azt a gént, ami  ezt számomra is lehetővé tenné. Most iszom fél liter citromos vizet, hogy elfelejtsem az egészet. 
Uzsira nyers répa lesz – juhééé! 🙂

 

Update 18:45 Répa elmaradt, helyette ettem egy almát és kutyasétáltatás közben ittam egy capuccinót (édesítővel) a kedvenc cukrászdánkban, ahonnan hazahoztuk a csak holnap elfogyasztható mákos guba szeletet. Most pedig kompenzálandó az ebédnek nem nevezhető élményt (levest végül nem ettem, elodázom kisvacsira, jó lesz az mentőövnek) sütöttem magamnak egy adag krumplit, amit fokhagyma szósszal bolondítok meg, ha már HÚST (!!!) nem ehetek.


Váratlan családi látogatás miatt elmaradt a bulgur elkészítése, így holnap az irodai ebéd kínai tésztaleves lesz – yummy 🙂

Ennyit arról, hogy hajdina meg bulgur krumpli és tésza helyett! 😀 Na ugye, hogy van DE ? 🙂

90 napos önsanyargatás (3. nap)

Tegnap nem volt időm írni, ezért ma behozom a lemaradást. 

Nap: 03-szénhidrát

Súly: nem mértem

Reggeli: semmi

Tízórai: kávé (tej és cukor nélkül)

Ebéd: főtt tészta csak sóval ízesítve és saláta (alma, répa, zeller)

Uzsonna: francia krémes

Vacsora: a tészta maradékához pirítottam egy kis Kaliforniai paprikát.

Testmozgás: kutyasétáltatás és takarítás 🙂

90 napos önsanyargatás (2.nap)

Nap: 02 – zöldség
Súly: ugyanannyi, mint tegnap

Reggeli: semmi – pedig általában hétvégén szoktam reggelizni, de most nem volt étvágyam.
Tízórai: egy banán és fél kávé (tej és cukor nélkül)
Ebéd: sertésraguleves

Igen, van benne hús meg liszt, DE csak féladagot ettem 🙂 és a sok répa meg zöldborsó miatt legális étel zöldségnapon.

Második fogás: rizibizi céklával; ez volt a köret a Férj tokányához (amiből nem ettem! 🙂 )

Ebéd után alvás helyett nagy séta a Kutyával – elkönyveljük testmozgásnak 🙂 

Lefekvésig még 7-8 óra, és már nagyon éhes vagyok… DE vannak nyers répaim meg néhány alma. Kitartás van és nyugi! 🙂

Upadate 20:58 – vacsora is elfogyott kb. egy órával ezelőtt. Még tegnap hazahoztam a munkahelyem mellett üzemelő kajáldából egy “Fitness rakott zöldség” nevű dolgot. Felmegítés után így nézett ki (nem túl guszta, de ízre elfogadható volt):

Még van másfél nyers répám, azzal ki kell bírjam a következő pár órát…

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!